Tíz éve Angliában, Devon déli részén élek, az angol riviérának is nevezett tengerparti kisvárosban. Az egykor előkelő üdülőhely Agatha Christie szülővárosa amiről természetesen fogalmam sem volt, mikor ideköltöztünk. Fotózás az egyik hobbim, bejártam a várost és környékét keresztbe kasul, így lassan megismerkedtem történelmével. A krimi királynő tiszteletére minden év szeptemberében fesztivált rendeznek az itt élők, ilyenkor nem furcsa az sem ha a kikötőben sétálva szembe jön Poirot felügyelő néhány viháncoló, a huszas évek simmiruhájába öltözött (kissé éltesebb korú) táncosnővel.
Természetesen a hely is inspirált, de legfőképp, hogy több szabadidőm lett, így időt szakíthattam az írásra. Született egy kisregény: Emma Jenkins, ami ugyan nem lett publikálva, de jó érzés volt írni. Néha az egyik gyönyörű park domboldalán ücsörögve írogattam, de volt, hogy a tengerparton élveztem a kora őszi napsütést, miközben hősöm küzdött a boldogságért. Rendkívül élveztem ezt a szabadságot!
Tania szerelem volt. Úgy íródott, mintha valaki a fülembe súgná a történetet: leültem, a billentyűzeten röpködtek az ujjaim, és halvány fogalmam sem volt a fejezet elején, főhősnőmet hová sodorja a sors. Folytatásért kiáltott az utolsó oldal, így további kalandok felé indultunk.
A Sorscsapda lassabb folyású, meggondoltabb történet lett, legalábbis az írás tekintetében.
Mint a legtöbb író én mégis kézzelfogható, szemet gyönyörködtető könyvre vágytam. A KDP AMAZON platformján elérhettem ezt is, így keltek életre, és igazi gyűrhető, szamárfülezhető, lehaboskakaózható, papíralapú könyvekké váltak. Ők is a gyermekeim.
A LULU.COM oldalán további lehetőségeim adódtak, hiszen ők az egyik legnagyobb, független internetes könyváruház, akik világszerte terjesztik, és szállítják a könyveket. Így bárhol a világon, ha valaki magyar könyvet szeretne olvasni, az oldalukról megrendelheti, anélkül, hogy a postaköltség több lenne mint a könyv maga...
Hálás vagyok a családomnak, hogy támogatnak az írásban. Legidősebb lányom szerkeszti a könyvborítókat és a marketingből is jócskán kiveszi a részét.
Követhető vagyok a Facebookon (@amikorenmeg, @C.C.BrownTQ1) az Instagramon, a Twitteren.
Az elmúlt évek során itt több irodalmi magazin tagja lettem:
MIR Magyar Irodalmi rovatban folyamatosan jelennek meg novelláim
(Facebook-on követhető az oldal)
Az Irodalmi Ház Ezerszín novellás kötetében helyet kapott egy hosszabb novellám
A Litera-Túra Szavakból kazlat c. Antológiában is szerzőtársa lehettem sok tehetséges írónak.
A Trívium Egyesület 1OO mini történetét én is egy rövid novellával gazdagítottam.
A Héttorony oldalon rendszeresen megjelentek írásaim.
Arje Singer által kezelt, ausztrál Kultúra Magazinba novellákat publikálok havonta, közel három éve, amit az Ausztráliában élő idősebb, magyar olvasók hálásan fogadnak.
Szeretném ha minél többen megismernék a műveim. Arra törekszem, hogy megtaláljam az olvasóim, vagy ők találjanak meg engem. Novelláim nagy része szabadon olvasható, regényeim igyekszem elérhetővé tenni e-könyv és nyomtatott formában egyaránt a világ bármely részéről, hogy mindenki, aki magyarul szeretne olvasni, megtalálja őket.
Köszönöm, hogy olvasol!